életmódváltást segítő kütyükÉletmódot váltana? Ezek a kütyük segíthetnek.

 

Brit tudósok kimutatták, hogy az év végi ünnepek alatt az emberek elképesztően sokszor és sokat falatoznak. Ennek következtében pedig szépen gyarapodnak, súlyuk megnő, úgyhogy év elején sokan fogadalmat tesznek, hogy változtatnak életmódjukon, sportosabbak lesznek, többet fognak mozogni, aminek hála, idővel izmosabbá, karcsúbbá és szemrevalóbbá válnak.

Sajnos az elhatározás önmagában még nem elég. Amikor a tettekre kerül a sor, sokan meghátrálnak, ami némiképp érthető is, hiszen nehéz rávenniük magukat az egészségesebb táplálkozásra, az edzésre, futásra, kirándulásra, úszásra, egyáltalán arra, hogy „feleslegesen” kimozduljanak a jó meleg szobából.

Na de nincs veszve semmi! Ma már jó pár olyan ketyere elérhető, amely hatékonyabbá, egyszerűbbé, és nem utolsósorban élvezetesebbé teszi az életmódváltás gyötrelmesnek tűnő folyamatát. Akik pedig az év első hete után is tartják magukat, azoknak mutatunk ezek közül néhányat, a galériára kattintva pedig remek képeket találhatnak róluk.

Okos mérlegek

Joggal merülhet fel bárkiben a kérdés, hogy vajon mitől is válhat intelligenssé egy mérleg? Kettes számrendszerben közli a súlyunkat? Miközben mér, másodfokú egyenletek megoldásával szórakoztatja magát? No nem, a lényeg az, hogy az alap készülék hagyományos funkcióit kiegészítették néhány extra szolgáltatással az okos mérlegeknél. Képesek vezeték nélküli úton, Bluetooth technológia révén kapcsolatot létesíteni egy telefonnal, és az azon futó alkalmazásban tárolni a méréseket, amelyek így tehát bármikor visszakereshetővé válnak. Ezáltal folyamatosan nyomon követhető a fejlődés, vagy esetleg a visszahízás folyamata.